Kedves Olvasó!

Alig néhány nappal a nyári hőség elköszönte után nehéz elképzelni, hogy a zsidó naptár két legfontosabb, egymással szorosan spirituálisan is [ugyanis időrendben persze, hogy összefonódnak, ha egymás után jönnek] összekapcsolódó hónapja előtt állunk. Pedig az őszi időszak, amely világszerte az elmúlás és az újrakezdés örök táncának elmélyedésre késztető élményével ajándékozza meg az embertársaink sokaságát, a zsidók számára valóban páratlan lehetőséget hordoz. Bár sokan és előszeretettel utasítjuk el ezt a mindennapjaink során, most végre igazán közel kerülhetünk önmagunkhoz, majd e folyamaton keresztül az Örökkévalóhoz.

Elul havát, amely a tisri első napjával, ros hásánával kezdődő nagyünnepek a szó legszorosabb értelmében sorsfordító heteit készíti elő, ugyanis hagyományosan az önvizsgálatnak és a bűnbánatnak szenteljük. Ros hásáná az év kezdete, egyúttal az emberiség születésnapja. Miért kell akkor magunkba fordulnunk, ráadásul a leltárba vétel folyamatát már jóval e jeles napot megelőzően elkezdve? Mi szükség van arra, hogy szigorúan számba vegyük a legkisebb elkövetett bűneinket is, majd megtérjünk a Teremtőnkhöz? Miért nem elég, ha pusztán örvendezünk a létezésünk élményének? Nem elég csodálatos a tény talán, hogy nap nap után érző, önmagára reflektáló emberként foghatunk hozzá feladataink teljesítéséhez [vagy: vághatunk bele feladataink teljesítésébe], méghozzá az Örökkévaló kegyéből?

Természetesen nagyon is helyénvaló, ha a létezés minden pillanatában átadjuk magunkat a Teremtés szépsége és a világban elfoglalt kitűntetett helyünk feletti hálával telt örömnek. Csakhogy e gondolat valójában legfeljebb arra elég, hogy néhány pillanatnyi jóleső érzést kölcsönözzön számunkra a borongós napokon, ám valósággá váltani, mi több, állandósítani a kihívások, fájdalmak és tragédiák közepette, elérhetetlenül nehéznek tűnik. A válasz vagy válaszok, amely(ek) arra a kérdésre adhatók, hogy miért kell ennyi nehézséggel szembesülnünk, ahelyett hogy az Örökkévaló közvetlen közelségében, azaz a Legfőbb Jó áldásaiból szüntelenül részesülve töltenénk az életünket, egyszersmind az újév ünneplésének szokatlan, a kicsattanó jókedv helyett az elcsendesedést hangsúlyozó zsidó szokására is magyarázatul szolgál(nak).

A felelet megtalálásához elég az ember jelenkori helyzetéhez vezető lépések sorára visszatekinteni. Az első emberpár az engedetlensége miatt büntetésül kiűzetett a Paradicsomból (ami a hagyomány szerint egyébként szintén ros hásáná napjára esett). Az egész emberiség sorsát meghatározó vétekhez hasonlóan később a zsidó nép is sorozatosan megszegte az Örökkévalóval kötött szövetséget, amiért a száműzetés keserűsége jutott osztályrészéül. A két eseménysor egymástól függetlenül is kielégítő magyarázatot ad arra, hogy miért nem örvendezhetünk gondtalanul a Teremtő szakadatlan és nyilvánvaló jelenlétének, ehelyett sokszor igen mély fájdalommal kell tudomásul vegyük: az élet számos kellemetlen fordulattal (is) terelget bennünket a Végső Idők felé. A hiba ugyanis bennünk van, nem kielégítő állapotunkért végső soron az általunk, illetve az elődeink által elkövetett bűnök, a felelőtlenség és az Örökkévaló akaratával való sorozatos szembeszegülés okolható. Ám amint a Lativ óráin gyakran elhangzik, van mód arra, hogy az ember változtasson a jelenlegi helyzetén, és törekvése a teljesség elérésére kézzelfogható eredménnyel járjon. A változás kulcsai a micvák teljesítése és a tóratanulás. Van azonban egy harmadik teendőnk is, amelynek megfelelő teljesítésével az egész életünk gyökeres fordulatot vehet, és amely a Teremtőhöz való viszonyunk természetében is alapvető változással kecsegtet. Ez a bűnbánat, amely elul hónapjának a legfontosabb feladata, és amely – legalábbis ideális esetben – tisri havában még tovább mélyül, ezáltal az Égi Bíróságon is kedvező elbírálást eredményez a számunkra.

A bűnbánat három alapvető összetevője, hogy elhagyjuk a bűnt, amelyet elkövettünk, bánjuk meg azt, majd valljuk meg az Örökkévalónak. Ez a megtérés folyamata, amely mélyreható önvizsgálatot követel, és jellegéből adódóan személyes természetű vállalás. Ugyanakkor ahogyan a hibás döntéseink is hatást gyakorolnak a saját életünkön túl az embertársainkra is, úgy a megtérés folyamata sem nélkülözheti a közösségi dimenziót. Ezért szerepel a jom kipuri imarendben a Viduj (bűnbánó ima) részeként a bűnök felsorolása többes szám első személyben. A bűnök elkövetésével kapcsolatban ezek szerint legalább olyan fontos, hogy önmagunkra a zsidó nép szerves részeként tekintsünk, ezáltal saját hibáink kijavítására irányuló őszinte törekvésként magunkra vállaljuk a vétkek elkövetésének közös felelősségét is. Úgy tűnik azonban, hogy még ennél is tovább megy a Nicávim hetiszakasz következő, tíz versből álló részlete (30:1-10):

1. És lesz, ha rádjönnek mindezek a dolgok, az áldás és az átok, melyet eléd tettem, és szívedre veszed mind a népek között, ahova kivetett téged az Örökkévaló, a te Istened, 2. és megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez és hallgatsz az ő szavára mind aszerint, amint és parancsoltam neked ma, te és gyermekeid, egész szíveddel és egész lelkeddel, 3. akkor visszahozza az Örökkévaló, a te Istened foglyaidat és irgalmaz neked, újra összegyűjt téged mind a népek közül, ahova elszórt téged az Örökkévaló, a te Istened. 4. Ha lesznek a te kivetettjeid, az ég végén onnan is összegyűjt téged az Örökkévaló, a te Istened és onnan is elvesz; 5. és bevisz téged az Örökkévaló, a te Istened az országba, melyet elfoglaltak őseid, hogy (ismét) elfoglaljad; jót tesz veled és megsokasít jobban, mint őseidet. 6. És körülmetéli az Örökkévaló, a te Istened szívedet és magzatod szívét, hogy szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet egész szíveddel és egész lelkeddel, a te életed kedvéért. 7. És adja majd az Örökkévaló mindez átkot ellenségeidre és gyűlölőidre, akik üldöztek téged. 8. Te pedig megtérsz és hallgatsz az Örökkévaló szavára, és megteszed minden parancsolatait, melyeket én neked ma parancsolok; 9. és bővelkedővé tesz téged az Örökkévaló, a te Istened kezed minden munkájában, méhed gyümölcsében, barmod gyümölcsében és földed gyümölcsében javadra, mert újra fog rajtad örülni az Örökkévaló javadra, amint örült őseiden, 10. ha hallgatni fogsz az Örökkévaló, a te Istened szavára, hogy megőrizd parancsolatait és törvényeit, melyek meg vannak írva a tannak könyvében, midőn megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez egész szíveddel és egész lelkeddel.

A szöveghely egyértelművé teszi: a megtérés több, mint a bűnök megvallásának a kényszerű kötelessége. A szakasz egy utazás leírása, amely a töredezett (?) létezés felől a zsidó nép spirituális ébredése, tökéletesedése felé vezet, a száműzetésből a megváltás kapujáig. Az Örökkévalóhoz való visszatérés ennek megfelelően nem más, mint visszatalálás arra az útra, amely ki lett jelölve számunkra, és amelyet a szeretet és a Teremtővel való összetartozás határoz meg. A megtérésen keresztül tehát a lehető legfontosabb cél, az értékek helyreállítása, ezáltal a szellemi és anyagi bőség és a tartós béke is elérhetővé válik.

Kívánjuk, hogy az előttünk álló két hónap vezessen közelebb bennünket e célok beteljesüléséhez!

Lativ Staff