Kérdezd a rabbit!

Tórai tevőleges micvá, hogy minden, az öt féle gabonából (búza, árpa, rozs, tönkölybúza, zab) készült tésztából levegyünk egy darabot és odaadjuk egy kohénnek. Ezt a darabot híjuk chálénak. Ez a micvá csak Izrael területén érvényes, azaz, ha a tésztát Izrael területén gyúrták. Bölcseink elrendelték, hogy Izraelen kívül is vegyük le a tésztából a chálét, hogy ne felejtődjön el a chále micvája. Eredetileg, akkor a leghelyesebb levenni a chálét, amikor összeállt a tészta, de ha nem vették le a sütés előtt, akkor le lehet venni a sütés után is. Ha a tésztában levő liszt mértéke kevesebb, mint 1050 gramm, akkor nem veszünk le chalét egyáltalán. 1050 grammtól leveszünk, de áldás nélkül. 1660 grammtól (vagy bizonyos vélemények szerint 2250 grammtól) mondunk rá áldást is. Mint minden micvánál (egy pár kivétellel), a micvá teljesítése előtt mondjuk el az áldást: „[...] áser kidesonu bemicvajszov, vecivónu leháfris chálo (min hóiszó)” ([...] aki megszentelt minket a parancsolataival és megparancsolta, hogy leválasszuk a chálét a tésztából). Az áldás elmondása után leveszünk egy kis darabot a tésztából (kb. egy olajbogyónyi nagyságút) és azt mondjuk, hogy: „háré zu chálo” (íme, ez chále). Alapvetően a chálét a kohénnak kéne adnunk, de mivel a chále kádosnak (szentnek) számít, csak akkor fogyasztható, ha rituálisan tiszta, valamint a kohén is csak akkor eheti, ha ő is rituálisan tiszta. Most, hogy nincs szentély, nincs rituális tisztaság, mindenki tisztátalannak számít, ezért a kohén sem eheti meg a chálét. Szabad neki odaadni (egyáltalán nem kötelező) és ha ő elégeti, akkor szabad neki élvezni a tűz melegét vagy fényét. Ha nem adjuk oda a kohénnek a chálét, akkor vagy elégetjük (de nekünk tilos élvezni ennek a tűznek a melegét illetve fényét), vagy pedig dupla fóliába csomagolva a szemétbe dobjuk.

Az alapszabály, hogy ha mondok egy bizonyos ételre áldást, minden más étel is mentesül az áldásmondás alól, aminek ugyanaz az áldása, ha szándékomban volt azt is megenni. Ha az volt a szándékom, hogy a másik, de hasonló áldású ételt nem eszem meg, és később meggondolom magam, akkor biztos, hogy kell áldást mondani a második ételre is. Ha nem volt konkrét gondolatom, akkor ez különböző feltételek függvénye. Itt, a mi esetünkben először is a kérdés függ a pizza mennyiségétől. Ha ez csak egy kisebb mennyiségű pizza, mondjuk egy szelet, akkor (általában) az áldás a pizzára mezonot, és akkor a szendvicsre biztos kell mondani hámoci lechem min háárecet, hiszen az kenyérnek számít. Ha a pizza nagyobb mennyiség (mondjuk 3 szelet), akkor (általában) hámocit mondunk rá és ebben az esetben kezdődhet a kérdés. Ha ez egy saját pizza, saját szendvics, akkor attól függ, hogy volt-e szándéka a pizzára mondott áldáskor, hogy meg fogja enni a szendvicset, vagy sem. Ha azt gondolta, hogy talán meg fogja enni a szendvicset is, akkor nem kell (nem szabad) rá áldást mondani. Ha előtte volt a szendvics mikor elmondta az áldást a pizzára de nem volt semmi konkrét gondolata vele kapcsolatban, akkor sem kell áldást mondania. Ha viszont azt gondolta, hogy elég lesz a pizza és nem fogja megenni a szendvicset és mikor odaért, rájött, hogy mégis megenné, akkor kell rá áldást mondani. Ha azonban vendégségben van és kap egy pizzát, úgy, hogy még nem tudja, hogy ez után még egy szendvics is fog következni, és végül, nagy meglepetésére, a pizza után felszolgálják a szendvicset, akkor ennek ellenére nem kell újabb áldást mondania, mert a vendég mindig arra gondol az áldásnál (látatlanban), amit a vendéglátója elé fog tálalni.

Kedves kérdező! Sajnos a kérdés mélysége és magassága meghaladja a mi tudásunkat, de igyekezni fogunk ismereteinkhez mérten választ adni. Először is nehéz pontosan értelmezni a kérdést, ugyanis ha valaki nem zsidó anyától született, akkor a háláchá szerint ő nem számít zsidónak, tehát nincs olyan (tudomásom szerint), hogy egy zsidó nem zsidó testbe születik. Ha arra vonatkozik a kérdés, hogyha valaki egy korábbi életében (gilgulban) zsidónak született, és valamilyen módon tudomást szerez erről ebben az életében (ami nem túl gyakori), véleményem szerint ez akkor sem kötelezi őt semmire. Ahogy Bölcseink mondták: „a Tóra nem az angyaloknak lett adva”, hanem egyszerű embereknek és nekünk egyszerű emberekként kell keresnünk, hogy hogyan tudjuk magunkat a teljesség legmagasabb szintjeire eljuttatni. A Tóra egyik híres kommentátora, az Or háChájim hákádos a Ki Técé hetiszakasz legelején a következőt írja a fogságban megpillantott szép ábrázatú asszonnyal kapcsolatban: „A zsidó katona, aki éppen micvával foglalkozik és ennek következményeképpen nagyon közel van az Örökkévalóhoz, képes észrevenni a fogoly asszonyban azt, hogy a lelke nagyon magas szintű, nagyon értékes és világít az arcán keresztül”. Tehát előfordul, hogy egy nagyon magas szintű lélek születik a népek között. Közülük egyesek később betérnek: a zsidó nép nagyjai között is voltak betértek, mint Rut, vagy a Tóra híres, arámi fordítója és magyarázója, Onkelosz. Mindenkinek az adott helyzetében kell elérnie azt a maximumot, amire képesnek érzi magát. Ha valaki nem zsidónak született, de úgy érzi, hogy szeretné és képes magára vállalni a zsidóság törvényeit és sorsát, és képes lesz a zsidóság által kínált lehetőségek által magát a teljességhez közelebb vinni, akkor megteheti, hogy betér.

A Sulchán Áruch (Jore Déá 240, 3) erős és világosan érthető módon érzékelteti velünk, hogy milyen mértékben kell tisztelnünk, pontosabban félnünk a szüleinket: „Milyen mértékig tart a félelmük? Hogyha egy fiú előkelő ruhában ül a közösség élén és odajön az apja és az anyja és leszakítják a ruháját, arcon csapják és kiköpnek előtte, akkor se szégyenítse meg őket, hanem hallgasson és féljen a Királyok Királyának Királyától, aki erre őt megparancsolta”. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy gyereknek kötelessége elfogadnia a szülei összes kritikáját és nem védheti meg magát. Visszatarthatja őket (ha van erre lehetőség) attól, hogy megszégyenítsék, vagy akár, hogy nem építő módon kritizálják őt, de csak olyan módon, ami a tisztelet keretein belül marad. A viszonyuknak minden helyzetben gyerek-szülő viszonynak kell maradnia, nem érezheti egy gyerek egyenrangúnak magát a szülőjével. Nem emelheti fel a hangját, nem válaszolhat indulatosan. És olyan helyzetben, amikor ez nagyon nehéz, akkor idézze fel magában az Örökkévaló iránti félelmét, aki megparancsolta, hogy tisztelettel és félelemmel viszonyuljon a szüleihez.

A micvák teljesítésének alapvetően két kategóriája létezik. Az egyik mecuve veosze, azaz „meg van parancsolva és csinálja”, a másik éjno mecuve veosze, „nincs megparancsolva és csinálja”. A Talmudban felmerül annak a lehetősége, hogy az a magasabb szintű, ha valaki úgy teljesít egy micvát, hogy az nincs is megparancsolva a számára, hiszen ilyen esetben saját akaratából teljesíti azt. A Talmudnak azonban mégis az a konklúziója, hogy az a magasabb szintű, ha valaki számára meg van parancsolva egy micvá és úgy teljesíti azt, mivel erősebb az ellenérzésünk olyasmivel szemben, ami nem a saját döntésünkből fakad, és ha ennek ellenére mégis megtesszük, azzal legyőzzük a saját egónkat, és alávetjük magunkat egy felsőbb hatalomnak. A zsidó népnek a Szináj hegyen úgy kellett átvennie a Tórát, hogy ne pusztán a saját választásuktól függjön, hanem kényszerítve is legyenek – mecuve veosze. Ez azt jelenti, hogy természetesen, még ha egy olyan nem zsidó is, aki nem szándékozik betérni de most éppen eszébe jut és szeretne egy micvát teljesíteni, azt megteheti és annak értéke van (Rámbám, Meláchim 10,10). (Pár kivétel van ez alól, mint például a Sábát teljes megtartása, vagy a Tóra rá gyakorlatban nem vonatkozó részeinek mély tanulása. Ezek különleges szövetségek az Örökkévaló és a népe között, amiből csak a szövetség tagjai részesülhetnek.) Tehát egy szempontból nagy értéke van a betérés előtti micvá teljesítésnek, hiszen saját belső szándéka vezette őt arra, hogy teljesítse a micvát, de a betérés után egy újabb szinten teljesítheti a micvákat, úgy, hogy már meg van parancsolva a számára.

Szombaton több okból sem szabad biciklizni. Először is, ha az adott környéken nincs éruv, akkor nem szabad magánterületről közterületre kivinni a biciklit. De még ha van is éruv, akkor sem szabad.Az egyik ok, hogy a biciklizés az uvdá dechol, azaz hétköznapi tevékenység kategóriába esik. Vannak olyan tevékenységek, amelyek ugyan nem számítanak munkavégzésnek, de mégsem illenek a szombat emelkedett szellemiségéhez és emiatt válnak rabbinikusan tilossá. Második ok: előfordulhat, hogy valami elromlik a biciklin és szükségszerű lesz megjavítania, ami már tórai tilalom is lehet. A harmadik – amit ugyan egy nagyvárosban nehezebb elképzelni, de nem lakik mindenki nagyvárosban – attól félünk, hogy elhagyja az ún. techum sábátot. A techum sábát annyit jelent, hogy szombaton nem szabad több, mint 2000 ámá (kb 1000 méter) távolságot megtenni a város határától számítva (kivéve, ha gondoskodik éruvról). És biciklizve az ember könnyebben megfeledkezhet a határról, mint sétálva.

Sok féle tisztátalanságot említ a Tóra. A tumá (tisztátalanság) egy kimondottan nehezen értelmezhető fogalom, de az biztos, hogy nincs köze piszokhoz, valamint nem jelenti azt, hogy aki tisztátalan, az feltétlenül rossz, vagy negatív. Háláchikus értelemben annyit jelent, hogy a tisztátalanság mértéke szerint kell a Szentélytől, vagy a hozzá kapcsolódó szent dolgoktól magát távol tartania. Általában úgy szokták a tisztátalanságot értelmezni (de ez a megközelítés nem lesz a tisztátalanság minden formájára alkalmazható), hogy az válik tisztátalanná, amiben valamilyen szentség, vagy annak lehetősége volt meg és eltávozott belőle. Ezért, a legmagasabb szintű tisztátalanság a halotté, hiszen a halál pillanatában eltávozik a testből a lélek, ez okozza a tisztátalanságot.A nidá - ami a nők havi ciklusával bekövetkező tisztátalanság - alapgondolata is ez, minden hónapban, az aktuálisan megérő petesejt egy élet lehetőségét hordozza magában. Ha a petesejt nem termékenyül meg, ennek a szentségnek a lehetősége elvész. Minden nő, aki a menstruációs ciklus után kivárja a kellő időt (a vérzés ideje, vagyis minimum 5 nap, + 7 tiszta nap) majd utána elmegy mikvébe, rituálisan tisztának számít, függetlenül attól, hogy férjnél van vagy nincs. Bölcseink hoztak egy olyan rendeletet, hogy a hajadon lányok, ne menjenek mikvébe, azért, hogy ez által visszatartsák a férfiakat attól, hogy együtt legyenek velük. A nidá állapotban levő nővel való közösülés ugyanis az egyike a legszigorúbb tórai tilalmaknak. A tisztátalanságok „terjednek” is, ezért ha valaki hozzáér egy nőhöz, aki nidá állapotban van, maga is tisztátalanná válik. Ennek azonban csak a Szentély idejében volt jelentősége, manapság nincs. Természetesen a férfiak is válhatnak tisztátalanná és nem csak az által, hogy egy nidá nőhöz hozzáérnek, hanem például, hasonlóan a nidá tisztátalansághoz, az ejakuláció után. Az alapgondolat ebben is valószínűleg hasonló, mint a nők esetében.

A zsidó világnézet szerint az ember célja, hogy elérje a teljességet, ami egyben maximális közelség az Örökkévalóhoz. Az egész evilági élete nem más, mint eszköz ennek a célnak az eléréséhez. Az ember egy dimenzióban mozog, aminek az egyik vége az üres (belső, szellemi tartalom nélküli) fizikai világ, a másik vége pedig maga az Örökkévaló. Minden egyes tevékenysége ezen a pályán mozgatja, vagy az Örökkévaló felé, vagy az üres anyag felé. Ha az Örökkévaló felé halad, akkor a cél felé halad, ha a másik irányba, akkor a céllal ellentétes irányba halad.Az ember legerősebben ahhoz tud kötődni, amiből valamilyen élvezete származik. A legerőteljesebb fizikai élvezetet a szexualitás okozza. Ugyan világos, hogy céljában és hatásában is különbözik egy kortárs színdarab egy pornófilmtől, vagy pornóújságtól, de ennek ellenére az embernek élvezetet okoz a szexualitás látványa (tudatosan, vagy tudat alatt), illetve felidéznek benne olyan élményeket, amikor a szexualitás erős fizikai élvezetet okozott a számára. A szexualitás látványa kisebb-nagyobb erősségű kötődést fog kialakítani az üres fizikai világhoz, tehát a haladás nem célirányos. Emellett a tórai törvények szigorúan és explicit módon tiltják, hogy nem szemérmes dolgokat nézzünk (4Mózes 15:39), vagy akár csak a birtokunkban tartsunk ilyen jellegű képeket stb. (5Mózes 23:15). Ugyancsak helytelen hozzászoktatnunk magunkat nem helyes dolgok látványához. Tehát hiába öltözöm én szemérmesen, ha hozzászokom a nem szemérmes öltözködés látványához, normálissá és elfogadottá fog válni, a megszokás meg fogja változtatni az értékrendemet. Ha sok olyan filmet nézünk, amiben például egy férfi más feleségével hál, egy idő után ez normálissá és elfogadottá fog válni a számunkra is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy zsidó embernek tilos, hogy fizikai élvezete legyen. Nagyon is fontos szerepe van a fizikai élvezetnek a zsidó vallási életben, de csak olyan esetben, amikor ez az élvezet valamilyen magasabb szellemi célt szolgál. Amikor ez az élvezet célirányos. Illetve, amikor ennek meg van a pontos helye és ideje.