Kérdezd a rabbit!

A vallásos öltözködési, viselkedési szabályokat a cniut, a szemérmesség határozza meg. A cniut szó elrejtést jelent. Ebből következik, hogy minden olyan viselet, ami nem elrejt, hanem kiemel, felhívja magára a figyelmet, az nem szemérmes. Annak a meghatározása, hogy pontosan hol húzódik a határ a szemérmes és a nem szemérmes viselet között természetesen egyrészt szubjektív, másrészt függ az adott társadalmi normáktól, vagyis attól, hogy abban az adott társadalmi közegben mi számít kihívónak. Sokszor maga a háláchá sem húzza meg a konkrét határvonalat. Ezért olyan társadalomban, ahol általános, hogy a nők lakkozzák a körmüket, ez megengedett, amíg a körömlakk színe nem vonja magára mások figyelmét. Minél közelebb áll a bőr színéhez, annál jobb. A hosszú körmök egy nem házas nőnek nincsenek megtiltva, bár a tórai ideál a rövid köröm (így tanulják Bölcseink a Ki Técé hetiszakasz elején említett fogságba esett nő törvényéből, akinek többek között, meg kellett növesztenie a körmeit). Házasság után azonban, a mikve törvényei miatt ez már problémásabb.

A hagyományos zsidó ismerkedési formulának valóban nem része az összeköltözés. A háláchá alapján az ellenkező neműek fizikai érintésétől tartózkodunk (kivétel természetesen a házastárs, ill. az egyenes ági rokon). Ezt hívják úgy, hogy somér negiá. Hasonlóan, a jichud törvényei azt a tilalmat határozzák meg, hogy mikor nem tartózkodhat egy férfi és egy nő zárt légtérben. Így a vallásos fiatalok jellemzően nyílt helyen, pl. kávéházban ismerkednek egymással házasság előtt.

Mi ennek az oka? Az Örökkévaló úgy teremtette meg a férfit és a nőt, hogy érezzenek fizikai vonzalmat egymás iránt, ezzel is megkönnyítve az együttélés kezdeti nehézségeit. Viszont amint a két ember közötti kapcsolat fizikai síkra terelődik, nem leszünk képesek többé objektíven szemlélni a másikat, vonzalmunk tárgyát. Pedig erre nagy szükségünk lenne, ha azt akarjuk meghatározni, milyen személyiségű emberrel szeretnénk leélni hátralevő életünket.

Azokban a közösségekben, ahol a fenti törvényeket követve házasodnak, szignifikánsan kevesebb a válások száma. Ez is mutatja, hogy a „fizikai kompatibilitást” nem szükséges letesztelni, a válások számottevő részének nem ez az oka, hanem éppen az, hogy sokan csak a kezdeti vonzalom elmúltával ébrednek rá, kivel is élnek együtt.

Szombaton több okból sem szabad biciklizni. Először is, ha az adott környéken nincs éruv, akkor nem szabad magánterületről közterületre kivinni a biciklit. De még ha van is éruv, akkor sem szabad.Az egyik ok, hogy a biciklizés az uvdá dechol, azaz hétköznapi tevékenység kategóriába esik. Vannak olyan tevékenységek, amelyek ugyan nem számítanak munkavégzésnek, de mégsem illenek a szombat emelkedett szellemiségéhez és emiatt válnak rabbinikusan tilossá. Második ok: előfordulhat, hogy valami elromlik a biciklin és szükségszerű lesz megjavítania, ami már tórai tilalom is lehet. A harmadik – amit ugyan egy nagyvárosban nehezebb elképzelni, de nem lakik mindenki nagyvárosban – attól félünk, hogy elhagyja az ún. techum sábátot. A techum sábát annyit jelent, hogy szombaton nem szabad több, mint 2000 ámá (kb 1000 méter) távolságot megtenni a város határától számítva (kivéve, ha gondoskodik éruvról). És biciklizve az ember könnyebben megfeledkezhet a határról, mint sétálva.

A zsidó világnézet szerint az ember célja, hogy elérje a teljességet, ami egyben maximális közelség az Örökkévalóhoz. Az egész evilági élete nem más, mint eszköz ennek a célnak az eléréséhez. Az ember egy dimenzióban mozog, aminek az egyik vége az üres (belső, szellemi tartalom nélküli) fizikai világ, a másik vége pedig maga az Örökkévaló. Minden egyes tevékenysége ezen a pályán mozgatja, vagy az Örökkévaló felé, vagy az üres anyag felé. Ha az Örökkévaló felé halad, akkor a cél felé halad, ha a másik irányba, akkor a céllal ellentétes irányba halad.Az ember legerősebben ahhoz tud kötődni, amiből valamilyen élvezete származik. A legerőteljesebb fizikai élvezetet a szexualitás okozza. Ugyan világos, hogy céljában és hatásában is különbözik egy kortárs színdarab egy pornófilmtől, vagy pornóújságtól, de ennek ellenére az embernek élvezetet okoz a szexualitás látványa (tudatosan, vagy tudat alatt), illetve felidéznek benne olyan élményeket, amikor a szexualitás erős fizikai élvezetet okozott a számára. A szexualitás látványa kisebb-nagyobb erősségű kötődést fog kialakítani az üres fizikai világhoz, tehát a haladás nem célirányos. Emellett a tórai törvények szigorúan és explicit módon tiltják, hogy nem szemérmes dolgokat nézzünk (4Mózes 15:39), vagy akár csak a birtokunkban tartsunk ilyen jellegű képeket stb. (5Mózes 23:15). Ugyancsak helytelen hozzászoktatnunk magunkat nem helyes dolgok látványához. Tehát hiába öltözöm én szemérmesen, ha hozzászokom a nem szemérmes öltözködés látványához, normálissá és elfogadottá fog válni, a megszokás meg fogja változtatni az értékrendemet. Ha sok olyan filmet nézünk, amiben például egy férfi más feleségével hál, egy idő után ez normálissá és elfogadottá fog válni a számunkra is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy zsidó embernek tilos, hogy fizikai élvezete legyen. Nagyon is fontos szerepe van a fizikai élvezetnek a zsidó vallási életben, de csak olyan esetben, amikor ez az élvezet valamilyen magasabb szellemi célt szolgál. Amikor ez az élvezet célirányos. Illetve, amikor ennek meg van a pontos helye és ideje.

Sok féle tisztátalanságot említ a Tóra. A tumá (tisztátalanság) egy kimondottan nehezen értelmezhető fogalom, de az biztos, hogy nincs köze piszokhoz, valamint nem jelenti azt, hogy aki tisztátalan, az feltétlenül rossz, vagy negatív. Háláchikus értelemben annyit jelent, hogy a tisztátalanság mértéke szerint kell a Szentélytől, vagy a hozzá kapcsolódó szent dolgoktól magát távol tartania. Általában úgy szokták a tisztátalanságot értelmezni (de ez a megközelítés nem lesz a tisztátalanság minden formájára alkalmazható), hogy az válik tisztátalanná, amiben valamilyen szentség, vagy annak lehetősége volt meg és eltávozott belőle. Ezért, a legmagasabb szintű tisztátalanság a halotté, hiszen a halál pillanatában eltávozik a testből a lélek, ez okozza a tisztátalanságot.A nidá - ami a nők havi ciklusával bekövetkező tisztátalanság - alapgondolata is ez, minden hónapban, az aktuálisan megérő petesejt egy élet lehetőségét hordozza magában. Ha a petesejt nem termékenyül meg, ennek a szentségnek a lehetősége elvész. Minden nő, aki a menstruációs ciklus után kivárja a kellő időt (a vérzés ideje, vagyis minimum 5 nap, + 7 tiszta nap) majd utána elmegy mikvébe, rituálisan tisztának számít, függetlenül attól, hogy férjnél van vagy nincs. Bölcseink hoztak egy olyan rendeletet, hogy a hajadon lányok, ne menjenek mikvébe, azért, hogy ez által visszatartsák a férfiakat attól, hogy együtt legyenek velük. A nidá állapotban levő nővel való közösülés ugyanis az egyike a legszigorúbb tórai tilalmaknak. A tisztátalanságok „terjednek” is, ezért ha valaki hozzáér egy nőhöz, aki nidá állapotban van, maga is tisztátalanná válik. Ennek azonban csak a Szentély idejében volt jelentősége, manapság nincs. Természetesen a férfiak is válhatnak tisztátalanná és nem csak az által, hogy egy nidá nőhöz hozzáérnek, hanem például, hasonlóan a nidá tisztátalansághoz, az ejakuláció után. Az alapgondolat ebben is valószínűleg hasonló, mint a nők esetében.

Úgy van írva a Tórában, hogy „Hochiách tochiách et ámitechá [...] - Intve intsd meg a felebarátodat.” (3Mózes 19:17). Tehát tórai tevőleges parancsolat meginteni egy másik embert, ha azt látjuk, hogy nem helyesen cselekszik. Azonban, először is, nagyon fontos alapszabály ennél a micvánál, hogy a cheszed tulajdonságából kell, hogy fakadjon, tehát abból, hogy jót szeretnék a másiknak. Ha valakit megintek azért mert engem személyesen zavar, amit csinál az ugyanúgy nem megintés, mint amennyire nem nevelés, ha a gyerekemre idegesen rászólok, mert zavar, amit csinál. Ebből következik, hogy például tilos valakit nyilvánosan meginteni, hiszen ez által az illető megszégyenül, valamint, ha úgy intem meg, hogy felemelem a hangom, idegesen beszélek hozzá stb., ez elárulja, hogy nem az ő javát keresem. Egy másik fontos feltétel, hogy amennyiben biztos vagyok benne, hogy nem fog hallgatni az intésemre, akkor micvá nem meginteni. Az is világos, hogy nem inthetek meg valakit olyan esetben, amikor nem is vagyok biztos benne, hogy mi a helyes. Tehát mindig alaposan mérlegelni kell a helyzetet, tényleg a javát akarom-e, pontosan felmértem-e, hogy ő mit tett és abban az adott szituációban mi lett volna helyes, és hogy van-e esély arra, hogy hallgatni fog rám. Ha viszont mindezek után sikerül a megintés, az nagy érdem, hiszen sikerült valakinek segítenünk abban, hogy jobbá váljon.

Ugyan a Kristóf valóban nem zsidó név, ettől függetlenül természetesen nyugodtan vállalhatod zsidó származásodat, nem a név határozza meg, hogy ki zsidó és ki nem. A névadás fiúknál „jó esetben” nyolc napos korban, a brit milá (körülmetélés) szertartásánál történik, ekkor kap a baba zsidó nevet. A polgári anyakönyvbe kerülhet ez a név is – esetenként anyakönyveztetni kell –, de kerülhet egy ettől teljesen független magyar név is, mint például Kristóf. „Kevésbé jó esetben”, a felnőttkorban elvégzett körülmetélésnél kap a fiú zsidó nevet.

Tórai tevőleges micvá, hogy minden, az öt féle gabonából (búza, árpa, rozs, tönkölybúza, zab) készült tésztából levegyünk egy darabot és odaadjuk egy kohénnek. Ezt a darabot híjuk chálénak. Ez a micvá csak Izrael területén érvényes, azaz, ha a tésztát Izrael területén gyúrták. Bölcseink elrendelték, hogy Izraelen kívül is vegyük le a tésztából a chálét, hogy ne felejtődjön el a chále micvája. Eredetileg, akkor a leghelyesebb levenni a chálét, amikor összeállt a tészta, de ha nem vették le a sütés előtt, akkor le lehet venni a sütés után is. Ha a tésztában levő liszt mértéke kevesebb, mint 1050 gramm, akkor nem veszünk le chalét egyáltalán. 1050 grammtól leveszünk, de áldás nélkül. 1660 grammtól (vagy bizonyos vélemények szerint 2250 grammtól) mondunk rá áldást is. Mint minden micvánál (egy pár kivétellel), a micvá teljesítése előtt mondjuk el az áldást: „[...] áser kidesonu bemicvajszov, vecivónu leháfris chálo (min hóiszó)” ([...] aki megszentelt minket a parancsolataival és megparancsolta, hogy leválasszuk a chálét a tésztából). Az áldás elmondása után leveszünk egy kis darabot a tésztából (kb. egy olajbogyónyi nagyságút) és azt mondjuk, hogy: „háré zu chálo” (íme, ez chále). Alapvetően a chálét a kohénnak kéne adnunk, de mivel a chále kádosnak (szentnek) számít, csak akkor fogyasztható, ha rituálisan tiszta, valamint a kohén is csak akkor eheti, ha ő is rituálisan tiszta. Most, hogy nincs szentély, nincs rituális tisztaság, mindenki tisztátalannak számít, ezért a kohén sem eheti meg a chálét. Szabad neki odaadni (egyáltalán nem kötelező) és ha ő elégeti, akkor szabad neki élvezni a tűz melegét vagy fényét. Ha nem adjuk oda a kohénnek a chálét, akkor vagy elégetjük (de nekünk tilos élvezni ennek a tűznek a melegét illetve fényét), vagy pedig dupla fóliába csomagolva a szemétbe dobjuk.