Idén nyáron megvalósult egy régi álmom. Az az öröm ért, hogy kaptam egy elég jelentős ösztöndíjat egy jeruzsálemi lányjesivába.

A Jewel egy bentlakásos „okosító” intézmény az elegáns Ramat Eshkol lakónegyedben. Háromszintes villákban huszonegy huszonéves lány élt, és tanult július 25. és augusztus 17. között kötetlen, barátságos hangulatban, ugyanakkor mégis intenzíven.

Két csoport volt: az Experience, ahová a teljesen kezdők tömörültek, illetve a Bridge azok számára, akik már elvégezték az Experience-t, vagy pedig egy kicsit több háttérismerettel rendelkeztek. Én az utóbbiba kerültem.

Naponta átlagosan öt-hat ó­­ránk volt, melyeken különböző, fi­atal lányokat érintő témákat jár­tunk be.

Hogy miket is? Olyan kérdéseket, hogy melyek a női és a férfi princípiumok, mi a kísértés, hol találunk rá példát a Tórában, mi a zsidó koncentráció, hogyan és miért kell imádkozni, mit jelent a hat konstans micva, milyen a zsidó gondolkodásmód, vagy például mi a boldogság, hogyan lehet eljutni hozzá. Kószáltunk az imakönyvben és a Tórában, felfedeztünk bennük érdekes bölcsességeket és igazságokat. Öt állandó tanárunk volt, viszont időnként meghívtak pár elég jó előadót. A villán kívül kaptunk oktatást az Aish épületben, ami a Siratófallal szembeni óriás épületkomplexus. Ebben a nívós intézményben volt egy elég érdekes szeminárium, aminek a keretén belül a Tórát tudományos szemmel vizsgáltuk meg. Olyan bizonyítékokat próbáltunk fellelni benne, melyek a csoportban lévő szkeptikus lányok kételkedését is eloszlatni szándékoztak. Például sosem tudtam, hogy a disznón kívül valóban nem létezik olyan párosujjú patás állat, amelyik nem kérődzik, illetve a hidrobiológusok valóban nem találtak semelyik óceánban olyan halfajtát, melynek pikkelye van, de uszonnyal nem rendelkezik. Ezeket az órákat egyetemi kutatók és tanárok tartották – meglehetősen jó és élvezetes stílusban. Akárcsak a kolélban, az oktatók próbáltak kapcsolatot kialakítani a lánycsapattal: sokszor megkérdezték a véleményünket, beszélgetéssé alakítva az előadásokat.

Azt azonban, hogy csak tanulásból állt volna az életünk, nyilván egyetlen olvasóm sem gondolhatja. Bejártuk Jeruzsálemet: láttuk madártávlatból, jártunk a Kotél alatti alagútban, megmásztunk egy vízesést(!), végiggyalogoltunk ruhástól egy folyót(!!!), önkénteskedtünk egy szegénykonyhán, vacsorázgattunk a tanárainkkal, és persze közösen Sábeszeltünk. Három madrich lány segített bennünket, ők vallásosabbak voltak a nagy átlagnál – de senki se gondoljon vasszigorra. Elég jól értettek a szervezéshez, mert nem voltak üres járatok a programok között, minden gördülékeny ment: nem unatkoztunk. Háromszori étkezést biztosították számunkra, valamint időnként szabad délutánokat és estéket – mert hát nem lehet egyfolytában tanulni.

Így tehát nagyon jól éreztem mindvégig magamat. Most, hogy az utolsó Sábesz elé nézünk, számomra ez a három hét csak úgy elrepült, meghagyva bennem a sok szép élményt, az új ismereteket, a barátságokat, valamint a jeruzsálemi hangulatokat. Jeruzsálemben öt éve jártam Taglit BirthRighton, azóta minden évben visszavágyakoztam ugyanazokra a kicsi, hangulatos ősi utcákra.

Mert Jeruzsálem gyönyörű és változatos, egyben találkozó pontja a kultúráknak, a világoknak. A belváros, a BenYehuda utca és környéke kozmopolita forgatag, bármely más világvárossal megegyező: lendületes fiatal stílussal, kávéházakkal, szórakozóhelyekkel, boltokkal, miegymással. Ha a fal mögé sétálunk, akkor az óvárosban tekereghetünk – szerintem, sosem lehet megunni. Sok városrész van, sokféle látnivaló – a szekuláris ízlésűek és az ortodoxok egyaránt találhatnak benne valamit, amit megszerethetnek. Jeruzsálem – én szeretem.